dr. Molnár József praxisának honlapja

térd 

Digitális röntgen felszerelésünkkel a helyszínen magas színvonalú, jó minőségű felvételeket készítünk lováról.

A lovak röntgenezése kiforrott tudomány, a kiegészítő vizsgálatok egyik leghasznosabb eszköze. Ló röntgennel a csontos képleteket, ízületeket vizsgáljuk. A röntgensugár áthalad a csonton, ellentétben az ultrahanggal, ami visszaverődik a csont felszínéről. Alapvetően három célból használjuk.

Számunkra legfontosabb alkalmazása a sántaságvizsgálathoz kapcsolódik. Miután megállapítottuk, hogy melyik testrész fájdalmas, megröntgenezzük az adott területet. Fontos tudni, hogy egy felvétel ilyenkor nem elég, legalább kettő, de inkább négy-hat, különböző irányú röntgenkép elkészítése is szükséges lehet.

rtg vizsg Large

Az adásvételi vizsgálatok során igyekszünk egy áttekintő sorozatot készíteni. Legalább 10, de akár 30-40 felvétel is készülhet a lóról. Fontos tudni, hogy ez nem ugyanaz, mint a sántaságvizsgálat.

A harmadik fő alkalmazása a röntgennek a lábvég belső viszonyainak vizsgálata a megfelelő körmölés, patkolás kivitelezéséhez. Szerencsére egyre többször készítünk felvételeket azért, hogy a patkolókováccsal közösen megbeszélve a legjobb módon lehessen a lovat körmölni, patkolni.

Ezen kívül a fogak, az arcüregek, a koponya, a nyak, a mellkas is radiológiai vizsgálat alá eshet.

pata